Egy mese a “Sivatag démonjai – Buddhista tanmesék és történetek” c. könyvből

Egy mese a “Sivatag démonjai – Buddhista tanmesék és történetek” c. könyvből

“Szépséges

Benáresz ország királyának volt egyszer egy fenséges elefántbikája. Türelmes, jóindulatú, veszélytelen állat volt és olyan szép, hogy el is nevezték Szépségesnek.

Egyik éjjel haramiák adtak találkozót egymásnak az elefántistállónál. A sötétben arról beszélgettek, hogyan fogják kirabolni az embereket. Erőszakról, gyilkosságról beszéltek; szavaikból kiderült, hogy már szemernyi jóság sem maradt bennük, még véletlenül sem fordulhat elő, hogy megesik a szívük valamelyik áldozatukon. Csendes, nyugodt éjszaka volt, így Szépséges a haramiák minden szavát tisztán hallotta. Feszülten figyelt, mindent megjegyzett. Mivel arra nevelték, hogy tisztelje az embereket és engedelmeskedjen nekik, úgy gondolta, ezeket a férfiakat is tisztelnie kell, az ő utasításaikat is végre kell hajtania.

A haramiák a következő és az azt követő éjjel is találkoztak. Szépséges hallgatta őket és úgy gondolta, akkor cselekszik helyesen, ha éppen olyan durvává és kegyetlenné válik, mint ezek az emberek. Másnap reggel aztán, amikor megjelent az istállóban a gondozója, Szépséges be akarta bizonyítani, hogy sikerült megtanulnia az újfajta viselkedést. Az ormányával átfogta a gondozója mellkasát és addig szorította, míg a szerencsétlen ember mozgott. A halottat félrehajította; borzasztóan büszke volt magára. Aznap két másik gondozót is megölt.

Hamar elterjedt a hír, hogy Szépséges elméje megbomlott. Az emberek nem tudták mással magyarázni, hogy az addig szelíd elefánt hirtelen megvadult, könyörtelen gyilkossá vált.

A királynak volt egy bölcs minisztere, aki nagyon jól értett az állatokhoz. Az uralkodó őt kérte meg, hogy menjen át az istállóba, vizsgálja meg Szépségest, és találja meg annak okát, hogy az elefánt miért változott meg ilyen váratlanul.

A miniszter az istállóhoz érve odalépett Szépségeshez. Szelíd, kedves szavakkal lenyugtatta, majd alaposan megvizsgálta. Nem talált nála betegségre utaló jeleket. Közben folyamatosan beszélt, és feltűnt neki, hogy az elefánt a fülét hegyezve figyel rá. Szegény állat úgy viselkedett, mintha szomjazna néhány kedves, szerető szóra. A bölcs miniszter rájött, hogy Szépségesnek nincs különösebb baja, csupán annyi történt, hogy erőszakos, durva szavakat hallott, s úgy gondolta, neki is erőszakosnak és durvának kell lennie.

Megkérdezte a gondozóktól:

• Nem láttatok idegeneket az elefántistálló környékén?
• De igen uram – felelték a gondozók. – Az elmúlt néhány éjszaka rosszarcú ismeretlenek találkoztak itt. Láttuk őket, de olyan kegyetlennek látszottak, hogy szólni se mertünk hozzájuk. Itt beszélgettek; Szépséges minden szavukat hallhatta.

A miniszter visszatért a királyhoz.

• Uram, a kedvenc elefántod épp és egészséges, de néhány éjszakán át idegenek, talán haramiák durva beszédét hallgatta, s úgy gondolta, neki is durvává, kegyetlenné kell válnia. Aki rossz társaságba keveredik, az gyakran helytelenül gondolkodik és cselekszik.
• Mit tehetnénk? – kérdezte a király
• Uram, visszájára kell fordítanunk azt, ami elkezdődött. Bölcs embereket, szerzeteseket kell küldenünk Szépséges istállójához; meg kell kérnünk őket, hogy töltsenek ott néhány éjszakát, és a jóságról, a türelemről, az együttérzésről, az erőszak elvetéséről beszélgessenek.

Így is történt. A bölcsek és a szerzetesek néhány éjszakát az istálló mellett töltöttek, és a szép, jó, helyénvaló dolgokról beszélgettek. Miután elvonultak, Szépséges szelídebb és türelmesebb lett, mint valaha volt!

A miniszter jelentést tett a királynak:

• Uram, Szépséges most olyan szelíd, akár egy kisbárány!
• Csodálatos, hogy a bölcsek és a szerzetesek közelsége egy ilyen vad elefántot is megváltoztat – mondta a király.

Elégedett volt a miniszterével, megfelelő jutalomban részesítette őt.

A durva szavak erőszakossággal fertőzik az embert, a szelíd szavak jóságot csöpögtetnek belé.”